2020. március 18., szerda

Adamus Saint-Germain globális vírus előrejelzése




  Miközben az emberiség az egyik legpusztítóbb globális kihívással néz szembe a bolygó történelmében, fontos tudni, hogy Adamus 6 évvel ezelőtt már előre jelezte ezt a koronavírust. A legelső ProGnost eseményen 2014-ben még nem ezen a néven nevezte, hanem azt mondta, hogy egy "megfékezhetetlen vírus" fog fénysebességgel végigsöpörni az egész bolygón az előttünk álló években. Ez a vírus mélyen fogja érinteni a gazdaságot, és végsősoron egy nagyobb célt szolgál a planetáris felébredésre és változásra vonatkozóan. Minden biológiai egyensúlytalanság rendelkezik egy mögöttes energetikai dinamikával, és a COVID19 részben egy gazdasági zűrzavart, akadályt hoz, valamint annak újra egyensúlyba hozatalát.Ahelyett, hogy belemennél a drámába és aggodalmaskodnál a koronavírussal kapcsolatos előkészületek és karantének kapcsán, arra kérnek minket, hogy sugározzuk ki a tudatunkat, ami által megvilágítjuk a vírusra vonatkozó potenciálokat, megoldásokat, amik egyébként talán rejtve maradnának.


A videó magyar szövegét itt tudod elolvasni:



B í b o r  K ö r


Felvételre került: 2020 februárban, Kona, Hawaii és
Broomfield, Colorado 2014 januárban
Adamus Saint-Germain közreműködésével
Geoffrey Hoppe csatornázásában
Linda Hoppe segítségével


FONTOS MEGJEGYZÉS: Ez az információ valószínűleg nem neked való, amennyiben nem vállalsz teljes felelősséget az életedért és a teremtéseidért.

© 2020 Crimson Circle IP,Inc. Minden jog fenntartva.
Szabadon megoszthatod ezt a szöveget annak teljességében, egy nem kereskedelmi alapon, nem pénzért, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden más felhasználás esetén Geoffrey Hoppe írásos engedélyére van szükség.

Adamus® a Bíbor Kör – Crimson Circle védjegye.



GEOFF: Aloha! Geoffrey Hoppe vagyok a Bíbor Körből és a Bíbor Kör Ahmyo Villájából szólok hozzátok Kona-ból,Hawaii-ról.

Adamus Saint-Germain 2014 óta minden évben csinál egy planetáris előrejelzést ProGnost néven, ahol belenéz a következő évtizedbe vagy még tovább azzal kapcsolatosan, hogy mi várható a bolygón. Ez mindig érdekes és elképesztő információt jelent, és sok ilyen előrejelzése igaznak bizonyult a legelső, 2014-ben tartott ProGnost óta.

Mostanában minden hírek és megbeszélés a koronavírusról zajlik szerte az egész világon, ezért előszedtünk egy régi információt még a legelső ProGnost-ból, aminek a vírushoz van köze. Szeretnénk, ha ezt most megnéznétek, hogy halljátok mit mondott erről pár évvel ezelőtt.


ADAMUS: Vegyünk egy mély lélegzetet! Tudom, hogy ez kemény, de itt van az ideje.

Az a vírus, amiről beszéltem – és meg van annak a potenciálja, hogy nem csak egy lesz – nagyon gyorsan el fog terjedni az egész világon.

Ez a biológiai vírus lényegében a tudati vírus miatt ölt testet. Akik elvégezték a szexuális energia tanfolyamot, tudják, hogy van egy egyensúlytalanság – a maszkulin és feminin energiák között, vagy a fény és a sötétség energiái között, aminek ez a tudati vírus az oka.
Igazából ez annak az egyensúlytalansága, hogy nem szereted magad. És mégis, hány ember szereti magát? Hány ember? Nem sok. Közel hét milliárd ember él ezen a bolygón. Úgy körülbelül fél napba telne, hogy felsoroljam azoknak az embereknek a nevét, akik tényleg szeretik magukat, de nem fogom ezt megtenni.

Tehát a vírus sok ember életét fogja elvenni nagyon rövid idő alatt. És kérlek legyetek együttérzőek és értsétek meg – és erről holnap majd többet fogok beszélni – hogy ezek közül az emberek közül sokan nem állnak készen erre az új korszakra. És néhányan szándékosan fognak eltávozni azért, hogy helyet teremtsenek az Új Föld és a Régi Föld összeolvadásának a lehetőségének. De erről holnap majd többet fogunk beszélni.

Arra kérlek titeket, hogy ne pánikoljatok! Ez gyászhangulattal és szomorúsággal fog járni, de valójában ez egyben egy megengedés is. Megengeded, hogy eltávozzanak.

GEOFF: És most következzen az, amit 2020 februárjában mondott Adamus Saint-Germain a koronavírusról. Egy dél-koreai Shaumbra csoportnak tartottunk éppen egy tanfolyamot, aki eljöttek ide a szigetre, és Adamus azzal kezdte a tanfolyamot, hogy a koronavírusról beszélt, mert ez egy hatalmas aggodalom volt akkor kimondottan a koreaiak számára, de mára ez már elterjedt az egész világon. A következőket mondta a koronavírus esszenciájáról és a mögötte lévő energiáról.


ADAMUS: Akkor beszéljünk a koronavírusról! Ó! Kicsit rátok ijesztett?

Minden vírus mindössze az emberi tudatosságban meglévő egyensúlytalanságot jelenti. Minden vírus, legyen szó akár egy fizikai vagy egy mentális vírusról. A vírusnak nincs szándéka vagy elvárása. Pusztán azért van jelen, mert van egy egyensúlytalanság – egy egyensúlytalanság – és azért van ott, hogy kitisztítsa ezt az egyensúlytalanságot és megpróbálja a dolgokat újra egyensúlyba, harmóniába hozni. Néha egy fizikai vírus egy egyszerű módja a testetekben lévő egyensúlytalanságok kitisztításának.

De itt van nekünk most ez a speciális koronavírus. És sok mindent csinál. Nagyon felkelti az egész világ figyelmét.

Tehát ez egy nagyon érdekes vírus. A világ gazdasági egyensúlytalansága miatt van jelen. Ez egy gazdasági vírus, de influenzaként mutatkozik meg. Tudjátok hatalmas egyensúlytalanság van jelen most a bolygón a gazdaság, a pénzügyek területén. Persze ez már nagyon régóta így van, de ez az egész most tényleg a felszínre jön.  Kevesen vannak, akiknek nagyon sok van, és sokan vannak, akiknek nagyon kevés van.

A bolygón lévő mai, modern technológiával nem lenne szabad léteznie az egymilliárd embert érintő szélsőséges szegénységnek. Ennek nem lenne szabad így lennie. A technológia rendelkezik azzal a képességgel, hogy egyenlő játékteret biztosítson mindenki számára. Ahogy a technológia végigsöpör az egész bolygón, közben sok gazdasági egyensúlytalanságot meg kellene semmisítenie.
Tehát jelenleg minden adott a bolygón ahhoz, hogy az emberek mindenhez hozzáférhessenek, hogy legyen mit enniük, legyenek árucikkeik, hogy ott legyen számukra az orvosi, egészségügyi ellátás, de ennek ellenére, mivel még mindig itt van ez a korrupció - ez az, ami ezt az egyensúlytalanságot okozza. És erről szól ez az egész koronavírus. Tudjátok, a korona azt jelenti, hogy csak a királyoknak és a királynőknek jár, és senki másnak. Ezért is hívják koronavírusnak. Persze ebbe nem gondoltak bele, mégis ez a mögöttes energiája.

Akkor hát mit fog ez a vírus tenni, azonkívül, hogy erről fognak szólni a hírek, hogy megöl pár embert, és sok félelemet teremt a bolygón? Igazából nagyon kevesen fogják megérteni, hogy a korona vírus energetikailag mit képvisel, hogy mi a mögötte lévő átfogó elmélet. A vírus az előttünk álló hónapokban nagyon sok gazdasági fennakadást, akadályt fog teremteni. Gazdasági fennakadásokat, zűrzavarokat. Figyeljétek a híreket, hogy az üzemek, gyárak az egész világon bezárnak, hogy teljes városokat zárnak le, hogy a nagy óceánjáró turista, kiránduló hajók konganak majd az ürességtől, és a repülőkön is alig lesz egy-két utas. Mindenki otthon fog ücsörögni és aggódni fog emiatt a dolog miatt, és ez hatással lesz a gazdaságra. Ez hatást fog gyakorolni a bolygó pénzügyeire egy darabig. Aztán majd minden rendeződik, helyreáll és rendben lesz.

De az összes aggodalomra vonatkozóan segíteni szeretnék, hogy megértsétek, hogy mi is zajlik valójában ezzel az egész koronavírussal. Végsősoron ez egy gazdasági egyensúlytalanság.

GEOFF: A kérdés tehát az, hogy mit tehetünk a koronavírusra vontkozóan, azon kívül, hogy betartjuk a normál biztonsági óvintézkedéseket, vagyis, hogy kezet mosunk és kerüljük a sok érintkezést az emberekkel? Jelenleg az a legfontosabb mindannyiunk számára, hogy jelen legyünk a tudatunkban. Ez a Bíbor Kör munkája. Együtt dolgozunk Adamus Saint-Germain-nel azon, hogy behozzuk a tudatunkat, hogy megengedjük, hogy az energia szolgáljon minket, és egyszerűen az, hogy kiragyogtassuk a fényünket a bolygóra. Ne próbáljuk erőltetni a változást, ne próbáljunk senkire semmit ráerőltetni, mégis, ahogy a fényünket kiárasztjuk, kiragyogjuk másokra, az lényegében megnyitja azokat a lehetségességeket, amik máskülönben a sötétben maradnának. Olyan lehetőségek nyílhatnak meg, amik talán elhozhatják a koronavírus gyógymódját, elhozhatják a bolygón a gazdasági változást, és szinte mindenre vonatkozhatnak ezek a lehetőségek. És ezek akkor történnek meg, amikor aelvárások nélkül vagy a jelen a tudatodban, és kiragyogtatod a fényed az egész világ számára, és olyan potenciálok nyílnak meg ezzel, amik korábban talán még soha nem kerültek felismerésre.

Köszönöm, hogy meghallgatod ezeket a rövid részleteket Adamus Saint-Germain-től. Amennyiben szeretnéd tudni, hogy miről szokott még beszélni, vagy szeretnél többet tudni a Bíbor Körről, akkor látogass el a weboldalunkra: - www. crimsoncircle.com

Az egész stábunk és a világ összes Shaumbrája nevében köszönjük, hogy itt vagy.

Fordította: Telegdi Ildikó/LélekForrás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése