2017. június 30., péntek

Emlékezés az álomra - merabh



A 2017 június 3-i, Münchenben megtartott Shoudban Adamus beszélt a kollektív Atlantiszi Álmunkról, és arról, hogy most van itt az Álom beteljesülésének az ideje.

2017. június 23., péntek

Vonzások és választások....



Senki sem választ magának szándékosan egy diszfunkcionális kapcsolatot vagy betegséget, vagy bármilyen más fájdalmas helyzetet. Hiszen a választáshoz magas tudatosság szükségeltetik, ahogy ezt Eckhart Tolle is mondja. Tudatosság nélkül ugyanis nem beszélhetünk választásról. Onnantól létezik a választás, amikor Jelenlévővé válsz, és többé már nem a gondolati/érzelmi mintáid irányítják az életedet Helyetted!

Mert az igazság az, hogy amíg nem vagy Jelen az életedben, addig a beléd programozott, általad valamikor elfogadott gondolati, és az ezeket kísérő érzelmi minták szerint éled az életedet. És teljesen azonosulsz ezekkel úgy, hogy nem is tudsz róla. Ezt nevezik tudatlanságnak.



Ami azt jelenti, hogy függővé váltunk a megszokott gondolatainktól, érzelmeinktől. Vagyis az érzelmi múltunk foglyai vagyunk. Az érzelmeink börtönében élünk. De mi is az, amit érzelemként érzünk?

Az érzelem a test válaszreakciója egy adott gondolatra vagy hiedelemre. Tehát míg a gondolat a fejünkben van, az azt kísérő érzelmet, ami lényegében a gondolat frekvenciája - a testünkben érezzük át. Sőt, maga az agy állítja azt elő a gondolatra reagálva. A hipotalamusz kémiai módon előállítja ezeket az adott gondolatoknak megfelelő érzelmeket peptidek formájában, és a hipofízisen keresztül eljuttatja a véráramba, majd a sejtekhez. És ez megváltoztatja a sejteket, amiknek egyre több receptoruk lesz az ilyen érzelmek befogadására. Vagyis ez egy biokémiai folyamat, ami a testben játszódik le, de az agyból indul ki. Mesterséges az egész. Az érzelmek nem valódi érzések, hanem az agy által előállított vegyületek  -  a test válasz reakciója az adott gondolatra. A valódi érzések a szívből erednek, és nem az agyból, ami egy sokkal tágabb érzékelést tesz lehetővé, ahol nem vagy többé bezárva az érzelmeid, a múltad börtönébe.





Tehát például mindannyiunknak voltak tapasztalatai a szerelemmel. És a múltbéli élményeink hatására az agyunkban az idegsejtek egy bizonyos módon kapcsolódnak egymással a múltbéli negatív élmény hatására. Talán a szerelemhez, a párkapcsolathoz - az emlékek miatt - a csalódottság, a neheztelés, a hűtlenség, az árulás, a fájdalom, az elutasítottság, a szeretetlenség vagy akár a harag érzelme kapcsolódik az agyunkban - vagyis egyszerre több érzelem kapcsolódik össze az idegsejtekben egy adott témával kapcsolatosan. Hiszen minden érzelemnek meg van a maga vegyülete az agyban, és ezek a múltbéli, sokszor negatív érzelmek egy ideghálózatot alakítanak ki, az agyban található idegsejtek bizonyos módon való összekapcsolódása által - ami mindig a múlt eseményein alapszik.




Vagy egy másik példa, lehet, hogy még mindig a szüleidre vagy valaki másra neheztelsz valami miatt, amit nem adtak meg neked, mert nem értettek meg, vagy mert folyton csak kritizáltak, büntettek, elhitették veled, hogy rossz vagy, és ha nem felelsz meg a veled támasztott elvárásaiknak, akkor nem érdemled meg a szeretetet. Sok mindenről lehet szó - és akkor ezek az érzelmek - a meg nem értettség, a kritika, a bántás, a bűntudat, az áldozatiság érzése, a "nem kaphatom meg, amit akarok", a "nem vagyok szeretve" vagy bármilyen más ezzel társított negatív érzelem szintén részévé válik az ideghálózatnak.




Ezzel az a probléma, hogy ezektől az érzelmektől függővé válunk - anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Minden érzelemnek meg vannak a rá jellemző vegyületei, mint pl. a haragnak, a szomorúságnak, az áldozatiságnak, a másoknak való megfelelésnek....stb. És ez mindannyiunknál azt okozza, hogy az elménk - a múltbeli élmények, a múltbeli programozottság - hatására mindig azt keresi, hogyan tudja újrateremteni azt, amit már ismer, amit megszokott. Az nem számít neki, hogy ez fájdalmas tapasztalatokhoz vezet, mert csak a megszokottat akarja. Ami ismeretlen számára veszélyt jelent, mert nem tudja azt uralni, irányítani. És leginkább a változásnak áll ellen.És így újra meg újra ugyanazokat a jól ismert, megszokott helyzeteket teremti meg számunkra, amik sok esetben egyáltalán nem szolgálják a javunkat, nem járnak jó érzéssel, mi pedig nem értjük miért történnek velünk olyan dolgok, amit ép ésszel soha nem választanánk magunknak. És azt hisszük, hogy majd a következő helyzet,kapcsolat, vagy éppen munka, vagy az a pénz, ami annyira hiányzik - majd valahogy varázslatosan rendbe hozza az életünket, és végre boldogok lehetünk. De ez nem így van, csak egy rövid ideig. És ekkor meg azt hisszük, hogy velünk valami baj van. Nincs semmi baj velünk, csak elhittük ezeket a programokat, és most azok teremtik a valóságunkat, egyfajta érzelmi függőséget teremtve.




Vannak, akik a múltbéli érzelmi fájdalmaik hatására teljesen elzárják magukat az érzelmeiktől, nem akarják azokat érezni, megtagadják őket. Mások pedig az érzelmek tengerében hánykódva élik az életüket, ide-oda sodródva, mint egy hajó, aminek nincs kormányosa. De mind a két esetben az a helyzet, hogy nem tudnak örömteli, teljes és egész életet élni ezen a módon. Így benne maradunk például egy szeretetlen, rosszul működő kapcsolatban, vagy pedig újra és újra ilyen diszfunkcionális kapcsolatokat, helyzeteket teremtünk az életünkben. Vagy, a sok megélt fájdalom hatására teljesen elzárkózunk a kapcsolatoktól. De nem ez a megoldás. A bezártság soha nem megoldás.

És előbb utóbb, akár arról van szó, hogy valaki tagadja az érzelmeit, akár arról, hogy teljesen eluralják az életét ezek a bántó, negatív érzelmek, az áldozatiság, az értéktelenség, a csalódottság, az áldozathozatal, a szeretetlenség érzése...stb - a múlt eseményei miatt - előbb utóbb felüti a betegség a fejét a testben - ami azt jelenti, hogy érdemes lenne felülvizsgálni azokat az érzelmeket Megfigyelőként, és a nagyobb nézőpont befogadásával, elengedni azokat és túllépni rajtuk. Hiszen ezek  a berögzült és hamis gondolati/érzelmi minták, elvárások, a sok ellenállás, a félelem, az irányításhoz való ragaszkodás az, ami előbb-utóbb felborítja az egyensúlyt a testben, és ez az, ami betegségekhez vezet.


A feladat tehát a múlt feloldása, az érzelmi múlton való túllépés. És ez a Jelenléttel történhet csak meg. Megfigyelővé kell válnunk, hiszen mi nem az elménk vagyunk, nem a mintáink vagyunk, nem a gondolataink,és az őket kísérő érzelmeink vagyunk, amik folyton csak ugyanarra a múltbéli viselkedésre, gondolatokra és érzelmekre késztetnek, és az agyban is mindig ugyanazok az idegsejtek aktiválódnak a számukra megfelelő érzelmeket vegyi úton előállítva.




Megfigyelőként nem azonosulunk a gondolatainkkal és az őket kísérő érzelmeinkkel, érzelmi reakcióinkkal, ugyanakkor átérezzük őket, de már a velük való azonosulás nélkül. Pusztán megfigyeljük azokat. És így, azonosulás nélkül elkezdhetnek feloldódni. Ebben rengeteget segít a tudatos légzés. És szépen sorban átlátunk ezeken a hamis és korlátolt mintákon, amiket valamikor belénk neveltek, és valamiért igaznak fogadtuk el azokat. Talán azért, mert akkoriban nem tudtuk megkülönböztetni az igazat a hamistól. Hiszen nem volt meg bennünk az ehhez szükséges tudatosság vagy megkülönböztető képesség.

És amikor így Megfigyelőként Jelen vagyunk, és minden egyes alkalommal, amikor megszakítjuk az adott, megszokott gondolatmenetet - ami ugye elindítja a megszokott kémiai reakciót a testben, amit érzelemként érzünk - akkor ezek között a korábban összekapcsolódott idegsejtek között elkezd lazulni a kapcsolat, majd egy idő után teljesen szétválnak.



Ehhez persze teljesen másképp kell hozzáállnunk az életünkhöz és a személyes valóságunkhoz. Elsősorban felelősséget kell vállalnunk mindenért, ami az életünkben történt, vagy történik. El kell ismernünk, hogy mindent mi, azaz sokkal inkább a mintáink hoztak be az életünkbe. Vagyis mi vagyunk a saját valóságunk teremtői. És mi túlnyomórészt nem voltunk Jelen, hogy felfedezzük a hiedelmeink, a mintáink valóság formáló erejét. Nem láttuk meg a kettő közötti összefüggést.Sőt, fogalmunk sem volt arról, hogy energetikai mintáink, hiedelmeink vannak, amik megteremtik a valóságunkat. Hiszen csak az ölthet testet a saját személyes valóságunkban, ami ott van bennünk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. És ezeket a hiedelmeinket látjuk viszont a valóságban. A valóság tehát egyfajta tükör. Amit magunkról és másokról gondolunk akár tudatosan, akár tudattalanul - mind megjelenik a valóságunkban. És mi azt hisszük, hogy ez a valóság, kőbe van vésve, és nem lehet rajta változtatni. De lehet! A tudatosság és a Jelenlét az, ami képes ezen változtatni.


Ha máshogy látom azt a múltbeli dolgot, egy nagyobb nézőpontból, akkor többet nem jelenik meg a tapasztalatomban, hiszen szert tettem a tapasztalatban rejlő bölcsességre. És ekkor van lehetőségem választani. Amíg a minták uralnak, addig mindig csak a múlt fog ismétlődni. Ha mást választunk, akkor az életünk is meg fog változni. De miért nem tudunk változni? Mihez ragaszkodunk a múltból, ami megakadályozza a változást? Talán a haraghoz, a sértettséghez, a nehezteléshez, a fájdalomhoz, a tehetetlenséghez? Vagy ahhoz, hogy folyton kompromisszumot kötünk? A Bűntudathoz? Egy személyhez? Egy diszfunkcionális, örömtelen kapcsolathoz?  Ahhoz, hogy szeretve legyél, miközben tudatalatt az a meggyőződésed, hogy nem vagy szerethető? Hogy ha Önmagad vagy, akkor nem fognak szeretni? Az elvárásaidhoz? Ahhoz, hogy mások megváltozzanak? A másoknak való megfeleléshez? Vagy netán ahhoz, hogy másoknak szüksége van rád? Vagy neked van szükséged másokra?  A párkapcsolathoz abban a reményben, hogy az majd boldoggá és teljessé tesz?  Az áldozatisághoz? Ahhoz, hogy hagyod, hogy mások irányítsák az életed? Minek vagy a rabja? És mik azok, amiket nem akarsz elveszíteni, mert akkor megszűnik a kémiai, vegyi kötődésed vagy függőséged? Miféle játszmákat játszol annak érdekében, hogy elhiszed, hogy ha azt a bizonyos dolgot, személyt, pénzt,munkát, vagy helyzetet megkapod, az majd boldoggá és teljessé tesz?  De nem tesz boldoggá, csak egy nagyon rövid időre. És utána még több kell. Mindig kell a következő adag, ami egy röpke pillanatra jobb érzést ad, de utána a mélybe taszít. És megint a következő adag után sóvárgunk, és ez így megy, ez az egész egy ördögi körré válik, teljesen behálóz. Olyanok vagyunk, mint a drogosok. Függők vagyunk, mert elhitették velünk, hogy Magunkon kívül található az örömünk, a teljességünk.




Mert ha meg is kapjuk, amit akarunk, azt a pénzt,vagy azt a párkapcsolatot, azt az új munkát, vagy szert teszünk az egészségre - de a mintáink még mindig ugyanazok,mint voltak, akkor az nem fog működni, csak egy rövid ideig, és hamarosan ugyanazok a problémák fogják felütni a fejüket, mint korábban.

Magadon kívülről soha semmi és senki nem fog téged Teljessé tenni.

Akkor ez most azt jelenti, hogy ne legyenek vágyaid? Hogy ne élvezd a pénz bőségének, vagy egy szeretetteljes kapcsolatnak az örömét? Az étel finom ízét? Vagy a test szépségét, ruganyosságát? A tárgyak, a dolgok szépségét? Az Élet örömeit és bőségét? Nem, nem ezt jelenti. Csak azt, hogy amíg ezektől a dolgoktól várod, hogy jobban érezd magad, és ezek nélkül saját magaddal képtelen vagy jól érezni magad a saját életedben, akár egyedül is, társ nélkül - mint egy drogos, egy függő - addig a hiány állapotában vagy, és hiányból sosem születhet meg a szeretet, a teljesség és a valódi, szívbéli öröm. A Létezés öröme, ami nem függ senkitől, semmilyen körülménytől vagy helyzettől. Az Én szeretete.


És ha több pénzre vágysz, ahhoz a bőség tudatban kell létezned, és már nem a régi hiányban.
És ha egy szeretetteljes kapcsolatot szeretnél, ahhoz először neked kell azzá a szeretetté válnod. De amíg a kapcsolatokat, vagy a szexuális örömöket kergeted, amíg elvárásaid, vagy érzelmi szükségleteid vannak a másikkal kapcsolatosan, vagy amíg benne vagy egy szeretetlen, diszfunkcionális kapcsolatban - a mintáid miatt - amíg azt hiszed, hogy egy másik ember majd boldoggá tesz téged, vagy, hogy az a dolgod, hogy boldoggá tegyél másokat, azaz megfelelj az elvárásaiknak, és ezért kompromisszumot köss magaddal, ami azt jelenti, hogy megtagadod magad - addig a mintáid csapdájában vergődsz.  És ez a szenvedés. A szenvedés függőség.  És így nem szereted magad, mert hagyod, hogy a hamis mintáid uralják az életedet. És így az életed sem változhat. Kezdd el szeretni magad, láss mindent a Megfigyelő szemével, lépj túl a hamis mintáidon -kezdd el élvezni az életedet, és akkor majd egyszer csak feltárul Benned a Mindenség, az, Aki Valóban Vagy.

   Mit kell feladnod a szabadságodért, a szuverenitásodért, a valódi, feltétel nélküli szeretetért cserébe? A Valódi Éneddel való összhangodért cserébe?

Szóval, mit választasz? A régit, az ismertet, az érzelmi múlt börtönét és szenvedését, ahol arra vagy kényszerülve, hogy egyre csak megismételd a múltat, az örökös hiány állapotát, vagy pedig az Újat, a végtelent, az új lehetőségeket, a teljességet, vagyis azt, Aki Valójában Vagy?


 ~ LélekForrás ~