2013. március 31., vasárnap

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!


A Lélek Ébredése...



"Nem az ember az, aki felébred, hanem a Lélek ébred fel. A felébredés egy másik szó a nagyszerűbb tudatosságba lépésre, és ez a te munkád, ez a te tapasztalásod és örömöd drága Lélek.A nagyszerűbb tapasztalás. És egészen végig, miközben az ember azt hitte, hogy keresztül kell verekednie magát ezen a felébredésen, drága Lélek, drága Úr, ez az egész a Te ébredésedről szólt. 

Te ébredsz fel önmagadon belül. Te ébredsz fel ebben az emberi megnyilvánulásodban. Felébredsz ebben a legcsodálatosabb teremtésben, hogy végre megtudd, milyen is ez az emberi inkarnáció, és hogy végre saját magadon belül légy.

 És drága Úr, miközben itt ülünk, egy érdekes dolog zajlik.Érzed az emberi részed - akinek most a testében vagy -  akarását, az egyesülés iránti vágyát, és egy érdekes dolog történik, hiszen te vagy az, aki a téren és az időn túl utazol. És egy másik inkarnációdba, akit ez a jelenlegi személyiség egy előző életének gondol, egy másik inkarnációdba, te, drága Úr, váratlanul szintén elutazol. Lehet ez egy 200, 500 vagy 1000 évvel ezelőtti inkarnációd. Ez a megnyilvánulásod talán Egyiptomban élt, vagy valahol máshol ezen a nagyszerű bolygón, de ezzel egyszerre, egy időben, bennük is felébredsz. És minden egyes valaha élt inkarnációdba itt és most elutazol és bennük is felébredsz. 

A többi életek, a többi inkarnációk, nem gyűlnek így össze, mint ahogy mi itt most összegyűltünk. Előfordulhat, hogy az a másik inkarnáció éppen most merül el mélyen egy éber álomban. Vagy talán egy tábortűz mellett ücsörög. Esetleg egy templomban vagy egy mecsetben imádkozik éppen. Talán Atlantiszban vagy Lemúriában él. De ebben a megszentelt pillanatban, túllépve az időn és a téren egyszerre, egy időben hazatérsz minden egyes valaha is élt inkarnációdba. 

És ekkor egy érdekes dolog történik. Hirtelenjében minden múlt, minden történelem átírásra kerül. Mert tudod a múlt és minden történelem mindössze emberi történetek sokasága, és olyan események részletei, amik nem is biztos, hogy úgy történtek, hiszen az ember a teljes tapasztalatának csak bizonyos részleteire emlékszik. Tehát ezzel egy időben, ahogy most belépsz ide, ebbe az emberbe, aki most itt ül, ezzel egy időben belépsz az összes többi inkanációdba is. 

Bevilágítod, beragyogod az összes többi inkarnációdat is drága Úr. És teljesen mindegy, hogy a történelem könyvek mit állítanak arról az inkarnációról, ahogy az is teljesen mindegy, hogy az Akasha Krónika mit jegyzett fel arról az életről - ez most mind feloszlik, feloldódik, köddé válik. Az egész múlt, az összes történet  most mind elszáll, mert valójában nem létezik múlt, nem létezik történelem. Semmi sincs kőbe vésve. Semmi sem az, amit a régi történetek állítanak magukról.

Látjátok, ez ennek a valóságnak a csodája, amit fizikai, Földi tapasztalásnak neveztek. És a csoda abban áll, hogy bármi is, ami valóságosnak tűnt - az nincs kőbe vésve. És ahogy most belépsz az összes többi életedbe, mindegyikük megvilágosodik. 

És mindaz, amit eddig életről életre történő, egymást követő lineáris fejlődésnek véltél, egyszeriben elillan, tovaszáll a régi történetekkel, a régi sebekkel és az összes korlátozottsággal, továbbá a karmával, a bűnnel és az ítélkezéssel együtt. Mindez feloldódik, tovaszáll.  

~ Ah-Kir-Rah~

Részlet a Szabadság Urai - 2013-as Egyiptomi Túra anyagából.

2013. március 29., péntek

Egyiptom 2013 - A Szabadság urai - Adamus



"Még egy gondolat. Egy nagyon érdekes gondolat. A szolgák sírokat építenek. Ezen gondolkozzatok el!  A szolgák sírokat építenek. Bárki, aki bárminek is a szolgája, az egyfolytában csak sírokat, börtönöket, struktúrákat épít. És egészen addig, amíg bárminek vagy bárkinek, vagy a múltadnak a szolgája vagy,  azzal egyfolytában csak önmagad sírjait és börtöneit építed.

     - A szolgák sírokat építenek.

    - A teremtők valóságot építenek.

A szolgák megállás nélkül sírokat, börtönöket, struktúrákat építenek, mert ragaszkodnak a régi történeteikhez és a régi kifogásaikhoz, és a régi ésszerű magyarázataikhoz azzal kapcsolatosan, hogy miért
nem szabadok. Így aztán megállás nélkül csak sírokat építenek. Egy igazi teremtő - aki szabad és szuverén - az kitör ebből az egészből, és olyan valóságot teremt magának, amilyet csak akar.

Sokszor azt kérdezitek tőlem: - "Adamus, miért van az, hogy én tényleg, igazán akarok valamit, és azt is választom, és aztán mégsem történik meg? Miért van az, hogy a bőséget választom, és az mégsem jelenik meg a valóságomban?" - Hát azért, mert így vagy úgy, de még mindig szolga vagy. Valaminek a szolgája vagy. Hogy minek? Nos, ez lesz az együtt töltött napjaink tapasztalásainak a gyökér témája. Minek vagy a szolgája? Hm? És jönnek is a sejtéseitek, de aztán az elme beleszól, és elkezd ködösíteni: - Talán mégsem erről van szó. - Ezt az egészet most tisztába fogjuk tenni. Minek vagy a szolgája?

A szolgák sírokat építenek. Semmi mást nem tesznek, csak sírokat építenek, egyiket a másik után.  Egy igazi teremtő - aki szabad, szuverén és örömben él - olyan valóságot teremt magának, amilyet csak akar, úgy, hogy közben semmilyen erőfeszítést sem kell tennie.  A dolgok egyszerűen csak megtörténnek. Beteljesednek.

Nagyon hosszú utat tettetek meg, amióta csak újra feljöttetek a piramisokon keresztül a Föld felszínére, de még mindig vannak olyan dolgaitok, amiket nem eresztetek el. Vannak még olyan dolgaitok, amik megakadályozzák a szuverenitásotokat. Olyan dolgok, amiknek a szolgái vagytok. Mik ezek? Kik ezek? 
És mikor akarjátok már elengedni őket?

Értsétek meg, hogy nem ők kapaszkodnak belétek, hanem te markolod őket szorosan. Te vagy az, aki fenntartod ezt a kapcsolatot. Az égvilágon senki és semmi más nem kapaszkodik beléd. Te vagy az, aki beléjük kapaszkodsz. ~ Adamus ~

Részlet a Szabadság Urai című 2013-as egyiptomi Shaumbra túra anyagból.







2013. március 9., szombat

Önmagunk szeretete...



Amikor valaki más vagy mások viselkedését tartjuk felelősnek a saját  hiányérzetünkért,  szomorúságunkért, sértettségünkért, megbántottságunkért, fájdalmunkért, életünk kellemetlen eseményeiért, vagy bármilyen negatív érzelmünkért,  és azt hisszük, hogy nekik kellene változtatni a viselkedésükön, vagy a helyzetnek kellene megváltozni ahhoz, hogy  jobban érezhessük  magunkat,akkor végeredményben csak kontrollálni akarjuk a másikat,a helyzetet,  hiszen az ő viselkedésétől, illetve a szituáció jobbra fordulásától várjuk a saját érzelmi jólétünket.

Ez kényszeres függőségi hozzáállást jelent, mikor is nem vállalunk felelősséget a saját teremtéseinkért azzal, hogy a külvilágot és más embereket okolunk a jelenlegi helyzetünkért, tehetetlennek érezzük magunkat a helyzettel szemben, és ez egy ellenállást hoz létre a lényünkön belül, amivel nem érünk el mást, csak azt, hogy elkülönítjük magunkat a helyzettől, felszabdaljuk magunkat, és leginkább saját magunkat zárjuk be fájdalmunk, negativitásunk  börtönébe. Bármilyen szituációról legyen is szó, az egésznek a gyökere soha nem a másikban, soha nem a külvilágban rejlik, hanem egy bennünk tudattalanul megbúvó ősrégi félelem, mintázat az oka. És amikor ez a mély belső, talán még önmagunk előtt sem tudatosított félelmünk aktiválódik bennünk egy külső személy vagy esemény által, hajlamosak vagyunk érte másokat hibáztatni, okolni.

Pedig az a külső személy, esemény, élethelyzet vagy dolog mindössze ezt a bennünk meglévő, és a tudatunk elől sötétségbe zárt mintázatunkat tükrözi az életünkben, vagyis a saját tagadott részeinket. És mindez nem azért történik velünk, hogy még jobban belemerüljünk mások, a körülmények és a helyzetek okozta fájdalmainkba és hiányérzetünkbe, hiszen azzal csak a meglévő helyzetet erősítjük fel még inkább. Minden egyes ilyen esemény vagy dolog fel szeretné kelteni a figyelmünket a saját létezésére, és az elfogadásunkra, az elismerésünkre vár. Mert csakis a tudatunk fényében tudnak feloldódni. Amíg nem állunk készen arra, hogy magunkban keressük meg ezeknek a külsőleg aktiválódott helyzeteknek a belső gyökérpontját  - és a tudatunk fényébe emeljük ezeket a bennünk eddig sötétségben, vagyis tudat alatt működő mintáinkat, addig egyre csak ismétlődni fognak az életünkben egészen addig, amíg meg nem látjuk azok kiváltó, gyökér okát vagy mintázatát.

És ezek csakis akkor tárulhatnak fel bennünk, ha azt választjuk, hogy meg akarjuk látni a fájdalmaink vagy bármilyen negatív élethelyzetünk bennünk lévő gyökerét, mert túl akarunk lépni a boldogságunk útjában álló, és azt blokkoló mintázatainkon, és végre felhagyunk önmagunk és a külvilág, mások és a helyzetek vádolásával, hibáztatásával és megítélésével. Mert ekkor, és csakis ekkor vagyunk képesek magunkba fogadni a saját lelkünk bölcsességét az adott helyzetekre vonatkozóan.
Ha valami nem működik jól az életünkben, akkor sosem az a megoldás, hogy újabb és újabb élményeket és megoldásokat akarjunk kicsikarni a Létezéstől, vagyis többé már nem a külső dolgok, helyzetek és személyek felett akarunk irányítást gyakorolni – amire meg vannak a jól bevált kis trükkjeink és játszmáink – mert ezek továbbra is csak benne fognak tartani minket ebben az örökös fájdalom és szenvedés ciklusban - hanem a magunkba tekintés, és Lelkünkből jövő válaszaink, bölcsességünk magunkba fogadása jelenti a megoldást. És amikor képesek vagyunk meglátni, a tudatunk fényébe emelni a bennünk rejlő gyökér okokat, félelmeket vagy mintázatokat, és tudatosítani azokat  - akkor, és csakis akkor, mindezek a belső minták és félelmek – fel tudnak oldódni a tudatunk Fényében, és ekkor születhetnek meg az Új megoldások,és nekünk soha többé nem kell azokat a dolgokat újra megtapasztalni a saját életünkben. Mert minden egyes ilyen alkalommal, amikor a Lelkünk bölcsességét, azaz a saját magasabb bölcsességünket hívjuk magunkhoz az önmagunk iránt érzett szeretetünkkel, az a sok bezárt és fájdalmas energia fel tud oldódni, szabaddá tud válni. És ez a sok szabad energia most már életünk örömteli eseményeit hivatott szolgálni, a tudatos választásainkat és szenvedélyeinket követve, elhozva megoldásokat, a változásokat és az egyensúlyt az életünkbe.

Mert értjük és tudjuk, hogy minden külső kapcsolatunk mindössze önmagunk tükreként szolgál az életünkben. És senkit sem tudunk az önmagunk iránti szeretetünk mértékén felül szeretni vagy elfogadni. Ezért a legelső dolog mindig önmagunk szeretete és minden egyes részünk tudatosítása, elfogadása kell, hogy legyen, mert minden más kapcsolatunk csakis saját magunkat, és a beteljesült vagy éppen hiányos részeinket tudja ránk visszatükrözni. Mások iránti szeretetünk, elfogadásunk megegyezik önmagunk szeretetével, elfogadásával. – annál nem lehet se több,se kevesebb. És éppen ezért soha semmit sem tehetünk azért, hogy mások szeressenek vagy elfogadjanak minket, ez teljesen torz megközelítése az életnek, és ellentétes önmagunk szeretetével, és magával a szeretettel, még akkor is, ha egész életünkbe pont erre tanítottak, programoztak minket, aminek a lényege az, hogy ne szeressük magunkat,és mindenki mást helyezzünk magunk elé. Ez a szenvedésünk forrása. Hiszen az Élet önmagunk szeretetével és teljes elfogadásával veszi kezdetét.

Például, amennyiben egy számunkra megalázó, nem kielégítő kapcsolat van jelen az életünkben,  ahol nincs meg egymás kölcsönös szeretete, tisztelete és elfogadása, ha a kapcsolat nem az egyensúlyt és a szabad áramlást képviseli az életünkben, akkor az bizony  saját magunk szeretetének hiányát mutatja meg számunkra, és a másik személy csak ezt a szeretet hiányt tükrözi vissza számunkra. Vagy amikor anyagi gondjaink vannak – az szintén a saját szeretetünk hiányát mutatja meg nekünk.  Vagy például, ha folyton mások, vagy a kormány vagy bizonyos csoportok rosszindulatának és tetteinek áldozatainak érezzük magunkat – szintén ugyanez a helyzet. 

Ilyenkor abba kell hagynunk a külső helyzet vagy személy megítélését és vádolását, és fel kell tennünk a kérdést önmagunknak: - Mi ez a tudattalan minta vagy félelem bennem, ami ezeket az eseményeket, helyzeteket teremti az életemben? És a válasz meg fog érkezni – belülről, a lelkünkből. Csak oda kell figyelni a lelkünk hangjára. Meg kell azt hallanunk. És a lelkünket csak akkor tudjuk „meghallani”, ha csendben vagyunk, és nem hagyjuk, hogy az a sok régi, múltbéli, jól begyakorolt gondolat és negatív érzelem túlkiabálja a belső hangunkat, ami a bölcsességünk egyedüli forrása, és kizárólag a Most-ban vagyunk azt képesek meghallani, és soha nem a múlt hangjaiban, és nem is a jövőben valamikor.  ~ LélekForrás/Telegdi Ildikó~