FRISS

2015. február 19., csütörtök

Megengedés



Ébren lenni azt jelenti, hogy a tudásunk az ürességben, a meg nem születettben, a megnyilvánulatlanban gyökerezik. Így nem veszítjük el az egyensúlyunkat, mert az magának a tudatnak a szövetében gyökerezik.

 Ahogy elkezdünk felébredni, beindul egy folyamat, egy átmenet, ami a „megpróbálom megtörténtté tenni a dolgokat” teljes ellentétébe megy át, egy olyan létezésbe, ahol is nem próbálod megtörténtté tenni a dolgokat, hanem elkezded megengedni, hogy a dolgok megtörténjenek.

 Megengeded, hogy a csónak saját magát kormányozza. Elkezded felismerni, hogy amikor hagyod, hogy mindennel kapcsolatosan saját magát vezesse, akkor azt sokkal jobban csinálja, mint ahogy azt valaha is el tudtad volna képzelni. De mi az, ami megakadályoz minket abban, hogy megengedjük, hogy saját magát vezesse? Mindazok a dolgok, amikről azt gondoljuk, hogy hogyan KELLENE lenniük. Így továbbra is beléjük kapaszkodunk.

~Adyashanti~ 

2015. február 6., péntek

Szenvedés függőség



Sokan vagyunk úgy, hogy ránézünk másokra, akiknek látható a szenvedése, és azt mondjuk: - Hát, én legalább nem vagyok függő. Nem vagyok alkoholista. Nem szedek drogokat. De az igazság az, hogy szinte mindannyian függők vagyunk, és a legmélyebb dolog, amitől függünk, ami a mi választott drogunk, valójában a szenvedés. Pontosan ettől akarunk szabadok lenni, mégis pontosan ez az, amitől függünk, a szenvedéstől.

Nem sok ember képes ezt beismerni. A legtöbb ember még arról sem akar tudomást venni, hogy szenvedés függő. De ha nagyon komolyan megnézed ezt az egészet, meg fogod látni, hogy a legtöbbünknek fogalma sincs arról, hogyan éljünk szenvedés nélkül. Fogalmunk sincs, hogyan kapcsolódnánk egymással, hogyan léteznénk, mihez kezdenénk az időnkkel és az energiánkkal, ha nem szenvednénk.

Van bennünk egy rész, aki szenvedni akar, mert a szenvedésen keresztül tartjuk fent magunk körül az elválasztottság falát. A szenvedésen keresztül tudunk továbbra is ragaszkodni mindahhoz, amit igaznak tartunk.  A szenvedés fátylát magunkra öltve nem kell igazán magunkba néznünk, és azt mondanunk: - Én vagyok az, aki ezt álmodom. Én vagyok tele illúzióval. Én vagyok az, aki mindenhez ragaszkodom.

~Adyashanti~