2015. január 26., hétfő

Önmagunk szeretete



Bashar - másokról

KÉRDEZŐ: Hogyan változtathatnám meg a nézőpontomat a körülöttem lévő emberekkel kapcsolatosan, kifejezetten azokkal kapcsolatosan, akikkel „negatív” élményeim vannak?

BASHAR: Először is úgy, hogy nem címkézel fel semmit a valóságodban „negatívként”. Mert amikor ezt teszed, ezzel egyetértesz velük, és továbbra is fenntartod ezt a meggyőződést, igaz?

KÉRDEZŐ: Igen.

BASHAR: Nos, ha valaki tesz valamit, amit te a valóságodban észlelsz, mondjuk, ha egyenesen rád irányítják a támadásukat – tudva azt, amit az előbb elmondtunk – vagyis hogy te a róluk alkotott saját verziódat teremted – akkor valahol a tudatod egy részében egyet kell, hogy értsél a feléd intézett támadás igazságával ahhoz, hogy ezt ezen a módon észleld. Tudjuk, hogy rendelkeztek a megfigyelés képességével, ami egy semleges, objektív látásmódot jelent, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a másik ember lehet negatív attól, hogy te nem vagy az. De a lényeg az, hogy nem veszed azt a szívedre, amennyiben tudod, hogy ennek semmi köze hozzád. Az egyetlen oka annak, ha ez hatást gyakorol rád az az, ha egyetértesz azzal, hogy hatást gyakorol rád, mert igaznak tartod. Érted?

Szeretném ezt most illusztrálni egy dologgal! Mi a kedvenc színed?

KÉRDEZŐ: A kék.

BASHAR: Rendben. Ha valami kéket viselnél magadon, és valaki odamenne hozzád, és azt kezdené mondani neked, hogy: - Utálom a pirosat! És utálom, ami rajtad van! – Nem értenéd a viselkedését. Azt gondolnád: - Ennek semmi értelme. Ennek semmi köze hozzám. Biztosan nem normális ez az ember. Biztosan valaki másról beszél. -És semmilyen hatással nem lenne rád, mert számodra nem lenne semmi értelme a mondandójának. Érted? Nem támadna valódi érzelmi reakciód erre az egészre. A lényeg pedig az, hogy ha mégis érzelmi reakciód támad valakinek a feltételezett feléd irányuló támadására, akkor az azt jelentené, hogy a róluk alkotott verzióddal visszatükrözteted saját magad számára, hogy az énednek van egy olyan része, aki így érez saját magaddal kapcsolatosan. Máskülönben semmiféle reakciód sem támadna. Egyszerűen csak megfigyelő lennél. Azt mondanád: - Ó, érdekes! És mennél tovább a dolgodra. De ha reakciód támad, az azt mutatja, hogy: - Hé, van egy részed, aki ezt, amit rád mondanak, teljesen elhiszi! Igaznak hiszi! – És akkor ezzel most mihez akarsz kezdeni? Így azt mondod: - Köszönöm! Köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy nem szeretem magam teljesen. És amikor ide eljutsz, akkor talán elkezded azt látni, hogy a másik feléd játszott viselkedése megváltozik, hiszen az történt, hogy megváltoztattad a róluk alkotott verziódat a saját valóságodban, és most már azt fogják visszatükrözni neked, hogy teljesebben szereted magad. Attól a másik még továbbra is folytathatja a sértegetését vagy kötözködését, a játszmáit mindenki mással, de te csak azt a verzióját fogod bevonzani, ami most már azt a saját magad iránti szeretetedet fogja tükrözni, amit korábban nem adtál meg magadnak.  Kezded érteni? Látod, hogy ez egyfajta árnyék játék?

KÉRDEZŐ: Igen, és ez az egész nagyon körmönfont, különösen akkor, ha ott van veled az illető a szobában….

BASHAR: Különösen akkor, amikor azt képzeled, hogy ott van veled valaki a szobában. Emlékezz! Ez nem a valóság! Ez nem a valóság. Ez a te valóság tapasztalásod. De nem az empirikus valóság. Hanem pusztán csak egy szimbóluma annak a valóságnak, amit te teremtesz magadnak önmagad megtapasztalására. Tehát csak azért, mert úgy tűnik, hogy „ott van valaki veled a szobában”, igazából nincs ott. Mert ő a saját szobájában tartózkodik, talán pont a rólad alkotott verziójával. A kérdés tehát az, hogy te mit szeretnél megtapasztalni a saját szobádban, hiszen a te szobádban egyedül csak te tartózkodsz. Teljesen függetlenül attól, hogy ez az egész minek látszik, csak te vagy ott a szobádban.
Ismered a Star Trek TV sorozatot? És az eszközt, amit a sorozatban Holodeknek hívnak? Érted, hogy ott az összes többi ember csak egy hologram?

KÉRDEZŐ: Igen, intellektuális szinten értem.

BASHAR: Ó, ez a válaszod nagyon elnyerte a tetszésemet. (nevetés) Nem akarlak megsérteni, vagy megítélni, de ez a válasz a teljes megfutamodás. Amikor valaki ezt mondja, hogy „intellektuálisan értem”, akkor ezzel gyakorlatilag azt jelenti ki, hogy: - „Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg, igazán tudni akarom azt, amit mondasz.” – Vagyis ezzel ellököd magadtól az elképzelést. Mert valójában pontosan tudod, hogy miről beszélek, mélyen a szívedben, mélyen a lelkedben. Csak az a helyzet, hogy arra tanítottak, hogy félj attól, hogy ezt jó alaposan szemügyre vedd.

KÉRDEZŐ: Magától a hologram elképzelésétől félek, vagy annak lényegi megélésétől?

BASHAR: Igen, mert tudod te is, és a legtöbben pont ezt teszitek. Amikor egy ilyen helyzetben vagy, félsz ezt túlságosan közelről meglátni, és azért féltek ettől, mert azt tanították nektek, hogy amit más emberek mondanak rólatok, az akár igaz is lehet. És te jó ég! Az bizony förtelmes lenne! – Tudsz követni? Azért félsz ebbe a dologba mélyen belenézni, mert attól félsz, hogy amit mondanak rólad, az igaz. És akkor mi lenne? De én azt mondom neked, hogy amit mások mondanak rólad, az soha nem igaz.  Mert csak az igaz, amit te igaznak tartasz saját magad számára. Érted?

KÉRDEZŐ: Igen, és nagyra értékelem ezt az emlékeztetőt. Mielőtt eljöttem volna erre a tanfolyamra, az volt a kérésem, hogy segíts nekem meglátni azokat a blokkjaimat, amik megakadályozzák, hogy a teljes potenciálomat éljem. Megtennéd, hogy megvilágítod előttem a Lelkem megállapodását és célját az életemben?

BASHAR: Egyértelműen ez volt az egyik dolog, amiről úgy döntöttél, hogy ebben az életedben szert akarsz tenni erre a dologra, ami önmagad értékelése, nagyrabecsülése, szeretete – az ellentétes vélemények közepette. Annak igazságában akarsz hinni, aki Te vagy, vagy pedig valaki más igazságában akarsz hinni, aminek semmi köze hozzád? Melyiket választod?

KÉRDEZŐ: A saját igazságomban hiszek.

BASHAR: Rendben. Akkor továbbra is ezt választhatod. És bármikor, amikor úgy érzed, hogy félelmet érzel annak hatására, amit valaki más mond rólad, vagy azon kapod magad, hogy reagálsz a másik rólad alkotott véleményére, akkor tudd, hogy ez egy újabb lehetőség számodra, hogy érezd az értékességedet, hogy higgy magadban, és hogy megértsd, hogy sokszor, amikor valaki olyat mond neked, ami ellened való támadásnak tűnik, olyankor valójában azt mondják neked, hogy bennük is ugyanez a félelem él. És ezt a félelmüket pusztán rád vetítik. És ezzel lehetőséget adnak neked arra, hogy eldöntsd, hogy amit mondanak, az igaz-e számodra. És ekkor megteheted, hogy egy hatalmas teret tartasz számukra, amiben megengeded nekik, hogy eldöntsék, hogy ennek továbbra is igaznak kell-e lennie az ő számukra. Vagyis ekkor szereted őket, amiért adtak neked egy lehetőséget arra, hogy még jobban szeresd magad. Érted?

KÉRDEZŐ: Igen, nagyon köszönöm.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése