2014. július 4., péntek

A kontroll elengedése


Az rendben van, hogy a fizikai testetekben tartózkodva annyira magával ragadnak a körülmények, hogy magukhoz csalogatnak. Az emberek egyszerűen csak meg akarnak tenni dolgokat, egyszerűen irányítani, kontrollálni akarják a dolgokat. De ez a dolog, hogy irányítani, uralni akarjátok a körülményeket...... - Ha ránézek erre a helyzetre, akkor jól érzem magam, de ha arra a körülményre nézek, akkor rosszul érzem magam, és mindkét dolog jelen van az életemben - és ekkor én, mint ember - irányítani akarom a körülményeket, helyzeteket, meg akarom azokat változtatni, hogy jól érezhessem magam.  - DE nem tudod  abból a célból megváltoztatni a körülményeket, hogy attól aztán jól érezd magad!

Ráadásul a vallási és spirituális vezetőitek a feltétel nélküli szeretetről beszélnek nektek. És ti ezt teljesen félreértitek, mert azt hiszitek, ez azt jelenti, hogy egyszerűen el kell tűrnötök azokat a helyzeteket, körülményeket, és meg kell találnotok annak a módját, hogy együtt éljetek ezekkel a helyzetekkel.
Valami ilyesmit mondtok : - Egyszerűen ezzel meg kell birkóznom, együtt kell tudnom élni ezzel.

És szeretnénk, ha megértenétek, hogy nem kell vele megbirkóznotok, nem kell vele együtt élnetek....úgy, ahogy azt most gondoljátok. Ennek az egésznek az a lényege, hogy megértsétek a negatív érzelmek szerepét.
És minél erősebb az a negatív érzelem, annál jobban képes vagy ezt megérteni, mert a negatív érzelem MINDEN EGYES ESETBEN azt jelenti, hogy nem úgy látod a helyzetet, mint a Forrás.

És ezt teszitek a vágyaitokkal és a hiedelmeitekkel is. Magatokhoz idéztek dolgokat, amiket aztán meg leblokkoltok. Ezért kelt bennetek rossz érzést....persze nem mindennel csináljátok ezt, de amikor negatív érzéseitek vannak, olyankor mindig ezt teszitek. Magatokhoz hívtok, idéztek valamit, amit aztán nem engedtek meg. Minden esetben ezt jelenti a negatív érzelem. Magatokhoz hívtok valamit, amit aztán nem engedtek meg magatoknak.

Szeretnénk mindannyiótokat elárasztani annak tudásával, Akik Valójában Vagytok. Szeretnénk, ha tisztában lennétek a tökéletességetekkel. Szeretnénk fogni egy hatalmas radírt, amivel kitörölhetnénk belőletek mindazokat a dolgokat, amiket  magatokkal kapcsolatban éreztek, amik megakadályozzák azt, hogy tudd, mennyire csodálatos vagy! De ez a ti munkátok és nem a miénk.

Nem tudjuk megváltoztatni a Forrásról való lekapcsolódásotok állapotát, de még a lekapcsolódásotok miatt sem érzünk negatív érzelmet. És ez a valódi feltételektől mentes szeretet - értitek?

Abraham-Hicks

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése