Soha nem jelent megoldást, ha másokat a viselkedésük
megváltoztatására kérsz, csak hogy te jól érezhesd magad.
A kívülről másokra erőszakolt szabályokkal és
fenyegetésekkel vagy az érme másik oldalán a mások elvárásainak való
megfeleléssel, amikor hagyod, hogy mások irányítsák az életed, csak azt éred
el, hogy magadat és a másikat is börtönbe zárod. Mindkét diszfunkcionális
viselkedés oka az, hogy az ember nem vállalja fel a felelősséget a saját boldogságáért,
a saját életéért, a saját Igazságáért, Önmagáért, a Szuverenitásáért, egyediségéért,
a Lelkéért, mert mindezeket a dolgokat másoktól várja el. Ezzel az óriási
elvárással hatalmas terhet és szenvedést ró saját magára és a másikra is, és általában
kölcsönös a játszma, hiszen minden áldozatnak szüksége van egy megfélemlítőre,
ahogy minden megfélemlítőnek is szüksége van áldozatokra, hogy a játszma
működni tudjon. Sőt, ezek a szerepek alkalmanként fel is cserélődnek, a
helyzettől függően.
És minden fájdalom, szenvedés gyökere ezekben az elvárásokban
keresendő. Ezeken a sokszor alattomos, máskor pedig elég nyilvánvaló kitekert módokon
akarjuk kicsikarni mások viselkedésének a megváltoztatását, szeretetét,
elfogadását, megbecsülését, elismerését, egyetértését – mert ezeket a dolgokat nem
adjuk meg saját magunknak. Fennen hirdetjük mennyire szeretjük a másikat,
miközben a „szeretet” nevében, elfeledkezünk saját magunk szeretetéről, így
leláncoljuk egymást, és nem adunk teret a valódi szeretet és szabadság
kibontakozásának az életünkben.
Te csak és kizárólag a saját valóságodat tudod megteremteni,
ebben áll a felelősséged. És így mások valóságát nem áll hatalmadban
megteremteni, mert azt egyedül ők teremtik saját maguknak.
Se a szüleidnek, se a testvéreidnek, se a gyerekeidnek, se a
társadnak, se a barátaidnak, se a kollégáidnak,
se a különféle szervezeteknek, se a kormánynak,
se a Föld összes lakosának nem áll hatalmadban megteremteni a valóságát, mert
nem a te dolgod, nem a te felelősséged. Mégis a legtöbb ember ezzel
próbálkozik, és ez a szenvedésük gyökere, ami sok kitekert játszmához vezet,
ami egyre mélyebben benne tartja az embereket a saját poklukban.
Ha hited szerint azon múlik a boldogságod, hogyan tudod
irányítani vagy manipulálni mások viselkedését, - azért, hogy te jobban
érezhesd magad, és megkapd tőlük azt a szeretetet, elismerést, elfogadást, egyetértést,
békét, nyugalmat, biztonságot, amit magadnak nem adsz meg - akkor soha nem leszel szabad és boldog, egyszerűen
azért, mert nem uralkodhatsz másokon, és mert mindezeket a dolgokat egyedül te
adhatod meg saját magadnak, ennek belőled kell fakadnia.
Egyetlen egy dolog vezet ki ebből az útvesztőből, ami nem
más, mint az, hogy elkezdesz felébredni az elme játszmáinak szenvedést okozó
világából és elkezded szeretni magad, elfogadni magad, átérezni a Lényegedet, elkezdesz
Jelen Lenni, és elkezded a saját belső Igazságod szerinte élni az életedet, nem
félve már attól, hogy ezzel elveszíted mások szeretetét, és hogy mások mit
fognak rólad gondolni, hiszen ezek egyébként sem számítanak – ezek a dolgok
csak a játszmázást, a dualitást, a védekezést –támadást, és persze a szenvedést
erősítik.
Elkezded fokozatosan, a saját tempódban kiszabadítani magad
a börtönödből, elengeded a másokkal kapcsolatos elvárásaidat és a viselkedésük
irányítására és manipulációjára való hajlamodat, véget vetsz a magaddal kötött
kompromisszumaidnak, nem engeded többé, hogy mások irányítsák az életed,és
szélnek ereszted az ebből a játszmádból fakadt összes múltbéli sérelmedet, megbántottságodat,
csalódottságodat és szenvedésedet- amivel
egyben mindazokat is felszabadítod,
akikkel eddig együtt raboskodtál. És így
az elme ítélkezése is eltűnik a képből, hiszen többé már nincs semmi értelme,
elveszíti a jelentőségét, így eltűnik az ítélkezésre való hajlamod.
Végül eljutsz arra a megértésre, hogy soha semmit nem tettél
rosszul, nem tévedtél, ahogy mások sem – mindössze belevetetted magad az elme
valóságába, az áldozatok és elkövetők, visszaélők, a bűn és bűnhődés, a mások
vagy önmagunk vádolásának, a siker és kudarc, a jó és a rossz, a tisztesség és
erény kontra romlottság, a betegségek világába, abba a pokoli világba, ahol
léteznek célok meg írott és íratlan szabályok, előírások, kötelezettségek, amik
teljesen lefojtják a valódi érzéseket, és ahol mindent kívülről, másoktól
vártál, és ez bizony sok küzdelmet, versengést, viszályt és szenvedést okozott
neked.
De pont ez a sok szenvedés az, ami végül felébreszt ebből az
elme teremtette pokolból, és juttat el végre önmagad szeretetéhez,
elfogadásához, ahhoz, hogy elfogadd, magadba fogadd a Valódi Lényedet, a
bölcsességedet, és a saját értékességedet, magát az Életet. És amikor valóban,
igazán elkezded szeretni és elfogadni magad, akkor látod meg a többi ember igaz
Fényét is, és többé már nem az elméjükkel azonosítod őket, és így őket is el tudod elfogadni, és megérted az utazásuk mélységét, és szenvedéseik forrását, és
azt, hogy éppen ott tartanak, ahol tartanak a saját Lelkükhöz vezető útjukon.
Hiszen mindenki azért van itt, ezen a bolygón, hogy magába fogadja
a saját Fényét, ami ott él benne, mindig is ott volt, és többé ne mások
Fényével akarja betömködni a saját Fényének hiányából származó űrt, mely oly
sok játszmára ad alapot, és játszma közben elkopik a Fény, és nem marad más,
csak egymás energiáinak az elvételéért, megszerzéséért folytatott harc,
küzdelem.
Csakis önmagunk szeretete által tudunk összekapcsolódni a
Belső Fényünkkel, amihez el kell engednünk a játszmák birodalmát, és ezzel
együtt a szenvedést is az életünkből. És ehhez nem kell más, mint merni
másképpen, a nagyobb képből látni az életünket, játszmáinkat, a Lélek szemével végre az emberi korlátok
helyett, amihez egy őszinte vágy kell a szabadság iránt. A szabadság egy belső
állapot, egy tudatállapot, a Lét állapota, és minden egyéb ebből fakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése