Önszeretet, szabadság

  …A saját szeretetünk és a szuverenitásunk, szabadságunk hiányát az mutatja, ha a kapcsolatainkban még Jelen van bennünk a drámázásra való igény, azaz a megbántottság, a neheztelés vagy harag érzése, az áldozatiság, a másik megváltoztatására, irányítására, manipulálására való igény, a birtoklás, a ragaszkodás, a féltékenység, a másiktól való érzelmi, anyagi függőség, a félelem a kapcsolat elvesztésétől, az egyedülléttől, illetve a bizalmatlanság, az őszinteség hiánya, az igazi intimitás hiánya, az egymással szemben támasztott elvárások, a másik hibáztatása, a ragaszkodás a régi, korlátolt szabályok betartására, a másiknak való megfelelés a saját belső igazságunk ellenében...stb.

 Ezek mind a szabadságunk és a szeretünk  útjában álló régi, téves programok., amiket csakis saját magunkból kell elengednünk, hisz a másik ember mindig csak minket tükröz....és amennyiben kitisztítjuk magunkból ezeket a régi, mérgező mintákat, akkor abban az esetben, ha a másik fél nem áll még készen arra, hogy ő is elkezdje a saját mintái elengedését – akkor a kapcsolat véget ér, és el kell, hogy engedjük azt a személyt vagy azokat a személyeket az életünkből, hiszen ők még a régi úton kívánják megtapasztalni az életet, mert még nem jutottak el arra a felismerésre, hogy ezeknek a mintáknak a kijátszása mindig csak szenvedést teremt, ami egy ördögi körben tartja az embert életről-életre. És a legtöbb ember csak akkor hajlandó elfogadni a változás szükségességét az életében, csak akkor hajlandó befelé menni és felülbírálni az addigi hiedelmeit vagy mintáit, amikor a szenvedése már meghaladja a változástól való félelmét, vagy amikor már nem maradt más választása.

De ezzel a tisztulással és a változás megengedésével helyet teremtünk a sokkal gyümölcsözőbb és boldogabb kapcsolat számára, ami már önmagunk szeretetét tükrözi vissza a számunkra. Hiszen amíg magunkhoz nem vagyunk Igazak, vagyis amíg nem szeretjük magunkat – addig mást sem tudunk igazán, nyitott szívvel, szabadon szeretni, és elfogadni olyannak, amilyen, anélkül, hogy meg akarnánk változtatni. Amíg magunkat nem szabadítjuk fel a múltunk érzelmi-gondolati mintái alól, addig másokat sem tudunk szabadon engedni. 

Hiszen önmagunk szeretetének a hiánya, az értéktelenségünk hamis mintái azok, amik fogva tartanak minket, és a másik személyt is egy egészségtelen kapcsolatfüggőségben,  pedig amíg azért tesszük azt, amit teszünk, mert  másoktól várjuk a szeretetet, a megértést és a megbecsülést, az egyetértést, azaz a boldogságunkat, addig soha nem lehetünk szabadok. Nem az a dolgunk, hogy másokat tegyünk boldoggá, és ugyanúgy másoknak sem az a dolga, hogy minket boldoggá tegyenek. A lényeg az, hogy magunkat tegyük boldoggá - ebben áll a felelősségünk - higgyünk magunkban, és az álmainkban, tudjuk, hogy ez a miénk, és ez mind jár nekünk - és a saját örömünk és boldogságunk az, ami majd bevonzza az életünkbe azokat az embereket, dolgokat és forrásokat - amik ezt mind visszatükrözik nekünk, és akikkel szabadon, örömmel és szeretettel meg tudjuk osztani az örömünket, vagy akár az életünket. 

Hiszen adni, megosztani csak az tud bármit is - akinek van mit és van miből. A többi csak egymásból való energia táplálkozás - és ezek a régi minták többnyire csak a táplálkozás játszóterét kínálják fel számunkra. Ahogy a Vonzás Törvénye is kimondja: a hasonló a hasonlót vonzza, és ez minden körülmények között így van.  ~ LélekForrás ~